Adriai kikötők 2015-2016 / 888 kikötő az Adrián és 1000 GPS-pozíció
Adriai kikötő- és horgonyzóhelyatlasz / színes kiadás / hajózási útmutató

Megjelent az Adriai kikötők új, és első alkalommal színes kiadású kötete a 2015-2016-as hajós szezonra. Az ismert német Adria-vitorlázó, széles körben elterjedt, több nyelvre lefordított túrakalauza 1984-ben jelent meg először, akkor 333 öblöt és kikötőt tartalmazott. Néhány évvel később már 555-öt, aztán 666-ot. A 12. német kiadástól pedig a 777 szerepelt a címlapon. Az idők során az Adrián hajózók számára a pontos hajózási információk védjegyévé vált. A magyar kiadás 2001-ben jelent meg először a 777-es számmal. A későbbi kiadásokban a „bűvös számokat” a szokatlan 808-as szám váltotta fel, azonban a jelen kiadás már visszatér a „bűvös számokhoz”, így ismét három egyforma számjegy látható a címlapon. Legfontosabb követelmények: a naprakészség, megbízhatóság és az áttekinthetőség a „888 kikötő az Adrián” esetében is megmaradtak. Az eddig fekete-fehérben nyomott lapok a 7. magyar kiadásban színesben jelennek meg, ahogy az egy tengeri térképhez illik. Új korszak nyílt, a színek megfelelnek a szabványos térképeken használatos, a Nemzetközi Vízrajzi Hivatal által szabványosított rendszernek: a szárazföldek sárga, míg a sekély part menti vizek 1 méter mélységhatárig világoskék, 10 méter mélységhatárig sötétkék színezést kaptak. A figyelmeztető szövegek lila színűek. A fényjelzők színüknek megfelelő színben jelennek meg, míg a szektoros fényeket színüknek megfelelő körívek reprezentálják. Az új kiadásban a teljes szöveg felújított és aktualizált. Az eredeti két német könyvecske (888 Häfen und Buchten és az 1000 GPS Wegepunkten) több más nyelven is megjelenik, azonban egyedül a magyar kiadásnak van tengerálló és színes kemény borítója, mely mind a két könyvet magában foglalja Adriai kikötők címen.
Dél-Dalmácia, Észak-Dalmácia, Isztria, Közép-Dalmácia, Kvarner - Velebit, Montenegró, Szlovénia kikötői és horgonyzóhelyei térképeit tartalmazza, de ismerteti a helyi szokásokat, rendet és fizetendő díjakat is. Megtalálható benne a szervizek, világítótornyok stb. adatai. Megrendelhető: www.hanex.hu honlapon .